3. rész Vámpírok nem csak a mesékben léteznek!

Sziasztok! Nagy nehezen erőt vettem magamon és megírtam ezt a részt is ! Hát szerintem ez hosszabb lett , mint a többi. Remélem elnyeri a tetszéseteket, mert én őszintén, nem vagyok megelégedve magammal. Egyenlőre csak ennyit akartam, Jó olvasást!!!!!!!!!!!
Ui: BOCSI , HOGY KICSIT KÉSTEM.


MÁSNAP:

Erőt vettem magamon és felültem.   Meglepődve tapasztaltam, hogy egy szobában vagyok . Furán éreztem magam, minden egyes porcikám bizsergett . Úgy éreztem magam,mintha újjá születtem volna. Tegnapi legyengülésemnek nyoma sem volt.  Fölálltam, hogy megnézzem a sebeimet. Belenéztem a tükörbe , de nem volt tükörképem. A meglepetségtől  hátrébb ugrottam. A kezemet az arcomhoz tetettem. Az arcbőröm hideg volt , mint a jég . Leszaladtam a lépcsőn , ahol három fiú reggelizett . A tekintetük egyből rám szegeződött, majd oda jöttek hozzám.
- Ugye jól vagy? -Kérdezte az egyik.
- Jobban, mint tegnap, de ti kik vagytok? Megijedtem,mert mindhárman össze súgtak.
- Elmondjuk neki?
- Szerintem igen!- Mondta a másik.
- Én viszont ellenzem! Minden szavukat tisztán hallottam, hiába akartak suttogni.
- Menjünk innen srácok , mert szerintem ő is hallja ezt!-Mutatott rám. Egy darabig érthetetlenül néztem őket,majd utánuk mentem.
- Mondjátok mi történt velem tegnap? Kik vagytok ti egyáltalán? A srácok megint összenéztek , mire a göndör hajú ingerülten felszállingózott az emeletre s közben engem is meg lökött.Hogy ez mekkora paraszt! Gondoltam, és kinyitottam az ajtót. Visszanéztem a házra. Nagyon gyönyörű volt a ház mondhatni kész villa. Azután mikor már megnéztem újra megfordultam, de akkor utamat állta az általam  csak a "göndör srácnak" nevezett személy.

Kérlek menj vissza a házba!

-Nem mehetsz el!
- Igazán? Hát meglátjuk! S már ott sem voltam. Egy másodperc sem telt el  már is előttem termett. Nagyon megijedtem . Sikítani kezdtem, ami egyenlő volt a semmivel.
- Kérlek menj vissza a házba!       Ekkor a pupillája kitágult és a szeme vér vörösben kezdett el izzani.
- Úristen mi történt veled? A szemed olyan, olyan.....
- Milyen?   - kérdezte, mire én egy nagyot löktem rajta. Miközben ő a  lökés ereje miatt a földre esett. Futni kezdtem. Vesztemre visszapillantottam a földön fekvő emberre   s megesett rajta a szívem, bár nem tudtam miért. Gyorsan oda mentem a sráchoz . A szája felrepedt  és a feje is vérzett . Kicsit megdöbbentem, hogy én löktem rajta ekkorát. Amikor az ing ujjammal leakartam törölni róla a vért a sebek eltűntek. Érdekes előbb azok a vörös szemek , most meg ez.
-Mi folyik itt? - Kérdeztem a sráctól. Mire ő fölállt s értetlenül bámult engem. Farmerét leporolta , majd szóra nyitott ajkait:
- Tudod mi mások vagyunk , mint a többi ember .
- Mondhatni nem is emberi lények
- Hanem vámpírok! - Duruzsolta mindezt a fülembe.
- Na persze ! Még, hogy vámpírok! Ch...! A fiú arcáról leolvadt a mosoly s újra beszélni kezdett.
- Na miben fogadunk? - Mondta kissé lekezelően.
- Hát például, ha nem vagy vámpír , már pedig vámpírok csak a mesékben léteznek, akkor haza engedsz.
- És ha tényleg az vagyok, akkor mi lesz a "jutalmam" .?
- Nem tudom, nincs ötletem!
- Nekem van. Mondjuk, mondjuk akkor örökre velünk maradsz!
- Hát nem is tudom!... Tíz perc hezitálás után beleegyeztem . Végül is mi bajom származhat belőle.
- Most mit csináljak göndörke?
- Először is állj egyenes és nyújtsd ide a kezed!
 - Rendben!
- Khm , másodszor ne hívj göndörkének, azt utálom.
- Igen is!
- De minek kell oda nyújtanom a kezem?
- Csak! Könyörgöm csináld azt amit mondok!
- Jól van na , ne kiabálj már! Mikor mindent megtettem amit kért letérdelt elém . Na ez kész ez itt fog eljegyezni! Amikor ezt kigondoltam gyengéden megfogta a kezem. Nyeltem egy nagyot, majd lehunytam a szemeim , bár nem tudtam még is miért.
-Kész vagy!
- Ühüm!- Búgtam a fülébe. Ekkor pupillája háromszorosára tágult, szemfogai megnyúltak és hegyessé váltak.Az erei kidagadtak és kíméletlenül a tenyerembe harapott.. A fogai éppen , hogy csak nem lyukasztották át a bőröm. A fájdalomtól az avarba rogytam.S egy kósza könnycseppet hullott le az arcomról.
- Áhh! A kurva életbe! Üvöltöttem önmagamból kikelve, de nem bírtam mást csinálni, hisz nagyon fájt.
- Shh! Nyugi!  Udvariasan megfogta másik karomat és talpra állított.
-Te , te, te tényleg vámpír vagy!
- Igen az vagyok! - Vigyorodott el, majd kiköpte a vért a szájából, ami történetesen az enyém.  Ez számomra undorítónak tűnt, de őt különösképp nem izgatta. Elakart menni, de én közbe szóltam.
- Várj! Ne menj el!
- Hogyan?  Mondtál valamit?
- Ő, csak azt akartam kérdezni, hogy most veletek kell maradnom örökre? A srác nem szólt , csak bólintott egyet a fejével s újra  elindult .
- Állj! Még a nevedet sem tudom!
- Harry, Harry Styles a nevem! Már megint hátat fordított, de én újfent megakadályoztam ebben.
- Te mikor születtél!
- Istenem , hagyd abba a kérdezősködést! A vámpírok utálják az ilyen embereket. De, hogy kérdésedre válaszoljak,: ezerkilencszáz-ötven január ötödikén! Miután válaszolt a kérdésemre ráült a közelembe lévő fatuskóra . A kezét össze kulcsolta. Miután megunta a keze össze-vissza kulcsolását  kezével az államat egy magasságba helyezte sajátjával. Hosszan nézett bele a szemebe . A tekintete izzott, még is gyengéd volt. Mikor már teljesen meg lett a szemkontaktus, végre megszólalt.
- Nagyon fáj még a kezed?
- Igen nagyon!
- Igazán sajnálom, de te akartad!Nem mintha ez mentséget jelentett volna számára.
- Hidd el elfog múlni Elizabeth!
- Értsd meg nagyon fáj s szinte éget!
- Elhiszem! Motyogta ki alig hallhatóan.
- Várjunk csak! Honnan tudod a nevem?
 - Lényegtelen!
- Légyszi mondd el!
- Rendben! Tudod még olyan nyolc éves lehettél  és sokáig kijártál ide az erdőbe, én persze mindig figyeltelek. Először megakartalak  ölni, de mikor beleolvastam a fejedbe s láttam a gondolataidat , nem volt szívem megölni téged. Ettől fogva rendszeresen néztelek téged, de egy napon felszívódtál és mindennek vége szakadt...
- Szóval miért is leskelődtél utánam?
- Ezt te úgy sem értheted! Mondta pimaszul. Kajánul elvigyorodott és újból megszólított.
- Azért Louissal a kék szeművel vigyázz! Sose maradj egyedül!Miután befejezte mondatát magamra hagyott. Istenem, pont amikor arról papol , hogy ne maradjak egyedül. Egy darabig üldögéltem a földön, majd  kicsit később a ház felé vettem az irányt, de akkor a fák felől valamiféle neszt hallottam.Úgy éreztem mintha valami ide-oda ugrálna a fákon, ami félelemmel töltött el, ezért egyre gyorsabban kezdtem el  szedni a lábam.....

2. rész Megmentőm

Sziasztok! Íme a 2. rész. Ehhez csak annyit fűznék , hogy nagyon sokat írtam át ezt a részt, úgy, hogy remélem tetszeni fog valakinek :D . Jó olvasást!

 ** 2 óra múlva: **

A fák suhogásásra keltem. Fáztam és szomjas is voltam, ennek köszönhetően ajkaim kicserepesedtek. Lassan , de biztosan ereszkedtem föl a  talajról és leporoltam a nadrágomat több-kevesebb sikerrel. Elindultam, de a lábaimat nem bírtam mozgatni. Újra megpróbáltam felállni, ennek eredménye képp vissza zuhantam a földre. Ezért nyílegyenesen feküdtem tovább és hallgattam a táj neszét. Az állatok szögdécselése nyugalommal töltött el. Jó, nem mondhatnám azt, hogy teljesen nyugodt vagyok, de legalább lehiggadtam, bár amennyire lehet egy ilyen helyen. Gondolkozni kezdtem hova menjek. Sajnos semmi ötletem nem volt. Ekkor zajt  hallottam a távolból, először  azt hittem csak a szél suhogtatta meg a fákat , de , mint kiderült nagyon is emberi hangok voltak  .... Beletelt pár percbe, míg végre felbírtam állni... A hang irányába mentem.  De mire odaérhettem volna  senki nem volt ott.Végül úgy döntöttem  leülök és várom a semmit . Eközben észre se vettem, hogy a karom tiszta vér. Egy percig se haboztam. Feltaláltam magam, fehér ingemből letéptem egy darabot és a seb köré tekertem. Már csak ez hiányzott! Ekkor  mintha úgy éreztem  volna hogy valaki vagy valami kb. gondolat sebességgel  futna körülöttem. Azt hiszem most már teljesen bediliztem. A hang amit hallottam férfi hangokká nőtte ki magát . A vér is megfagyott ereimben. Szívem szaporábban vert még az eddigieknél is jobban . Végső elkeseredésemben futni kezdtem, mint egy félbolond. Vissza tartott lélegzettel

menekültem . Vesztemre elestem . Sajgó fejemhez kaptam kezem. Nem láttam , még is éreztem rajta a vért. A jobb lábam eltört, vagy legalább is kibicsaklott. Hogy nekem mekkora szerencsém van! Ez ami most történik velem tisztára olyan akárcsak a horror filmekben meg van írva. De én nem sikítottam , nem is fogok. Szó szerint az egész öklömet bekaptam , így küszöböltem  ki az esetleges kikívánkozó hangokat a számból. Tehetetlenségemben sírni kezdtem. Ekkor mintha egy göndör hajú srácot  láttam volna magam előtt. Az arca kissé homályos volt még is tisztán kivehető volt gyönyörű zöld írisze és a göndör haja.  Már a legrosszabbra számítottam, ám ekkor a karjaiba vett. Apró csókot lehelt  nyakamra s elindult velem egy ház felé.
- Nyugi Elizabeth, nem foglak bántani! -Hallottam nyugtalan hangját .
- Én csak el-elállítom a vérzést! Alig tudtam fölfogni mit mondott, csak azon bírtam gondolkozni: Ki ő? Mit csinál itt az erdő közepén, és egyáltalán honnan tudja a nevem.
- Az istenit ! Te mindjárt elvérzel! Hallottam duruzsolását "megmentőmnek".Még felfogni se tudtam mit mondott az előbb . Erős szúrást éreztem a nyakamba,mintha két pengét állítottak volna bele hosszába a nyakamba . Előttem minden elsötétült , azt hiszem elájultam....

                                               

1. rész A szökés

Sziasztok!  Igaz úgy terveztem, hogy lesz prológus, de végül is inkább nem csináltam. Szerintem így sokkal jobb, de ez csak az én véleményem.Bevallom, nem valami izgalmas, de valahogy el kell kezdeni. Igazából a 2. évadtól "kezdődik el igazán a történet." Azért remélem valaki elolvassa az új részeket minden második héten. Nem szeretnék senkit se tovább feltartani, szóval jó olvasást és ne felejtsetek el pipálni .  :D
UI:Bocsi a késésért! :D



Csak egy lány vagyok a sok közül. Úgy érzem magányos vagyok, a szüleim nem engedik, hogy barátaim legyenek. Szó szerint mindentől óvnak, pedig ezzel az ellenkezőjét érik el
Meguntam, hisz nem élhetek mindentől elzárkózottan Félre ne értsétek szeretem őket, csak ez nekem sok, eddig tűrtem . Most már betelt a pohár.
  - Kicsim gyere le! Szakította meg anya a gondolat menetemet. Hajj! Morogtam magamba , majd lerohantam az emeletről.:

Mi van  , talán  ég a ház?
- Micsoda beszéd ez kisasszony?

- Így nem beszélhetsz a szüleiddel!
- Tudjátok mit ? Elegem van belőletek!
- Tessék ? Talán lemaradtam valamiről? - Tette le apu az újságot .
- Hát nem érted pontosan erről van szó ! Te egész nap ezt a hülye újságot olvasod , anyu a házasságotok megmentésével foglalkozik miközben elhanyagoltok . Nem beszélve arról, hogy ti mindentől kíméltek!
- Nyugi kicsim, megbeszéljük !- ölelt volna át anyu, ha engedtem volna , azzal mindkét kezét lefejtettem a vállamról . Még mielőtt észbe kaphattak volna fölrohantam a szobámba és bezártam az ajtaját. Mikor mindez meg volt,  megkönnyebülten fújtam ki a levegőt. Szusszantam egy kicsit , majd össze hajigáltam néhány holmit pénztárcát, telefont és egyéb fontos tárgyat. A fogason megragadtam egy kabátot a sok közül és érzelem mentesen másztam ki az ablakon . De akkor eszembe jutott, hogy nem tudok fára mászni vagy is pontosabban lemászni róla. De jó, hogy a szüleim ennyire óvtak, még erre sem vagyok képes! Dühömbe megforgattam a szemeimet és belekapaszkodtam az egyik ágba. Egy darabig csak lógtam a levegőben , majd kicsivel később minden bátorságomat össze szedve másztam le a tölgyfáról. Áúú! Jajdultam fel,mert a fa kérge felhasította a bőrömet. Úh , ha most ezt  anya látná már biztos  rég a kórházba tartanánk. Nevetséges !... Mikor nagy nehezen földet értem még egyszer körülnéztem. Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a szüleim egyenlőre nincsenek a nyomomban , de így legalább könnyebb lesz lelépnem.... A karom vérzett, de én nem álltam meg . Futottam, amíg  csak a lábam bírta . Az utam egy erdőben ért véget , sötét volt és félelmetes. A félelmem kissé elszállt mikor ráismertem a helyre .   Emlékszem, mindig ide bújtam kiskoromba, ha valami bánat lelt. Sajnos ennek is vége szakadt, amikor a szüleim kilesték hova tartok minden áldott nap iskola után. Ettől fogva nem mehettem sehova . A barátaimmal is kizárólag a suliban  találkozhattam , meglógnom se lehetett , hiszen  suli után anya mindig kocsival jött elébem különben is az igazgatóm az egyik gyermekkori barátja volt anyunak . A könnyeim ekkor utat törtek , szívem ólom súlyúvá vált.  A földre rogytam  aminek következtében lecsukódtak pilláim, hogy álom országba repítsenek........


                    

Blogról 1-2 infó

sziasztok! Ez egy vámpíros sztory lesz aminek majd május elsején hozom a prológusát és május 17.-én az első részt =) Addig is remélem néha valaki benéz na páá!