1. rész A szökés

Sziasztok!  Igaz úgy terveztem, hogy lesz prológus, de végül is inkább nem csináltam. Szerintem így sokkal jobb, de ez csak az én véleményem.Bevallom, nem valami izgalmas, de valahogy el kell kezdeni. Igazából a 2. évadtól "kezdődik el igazán a történet." Azért remélem valaki elolvassa az új részeket minden második héten. Nem szeretnék senkit se tovább feltartani, szóval jó olvasást és ne felejtsetek el pipálni .  :D
UI:Bocsi a késésért! :D



Csak egy lány vagyok a sok közül. Úgy érzem magányos vagyok, a szüleim nem engedik, hogy barátaim legyenek. Szó szerint mindentől óvnak, pedig ezzel az ellenkezőjét érik el
Meguntam, hisz nem élhetek mindentől elzárkózottan Félre ne értsétek szeretem őket, csak ez nekem sok, eddig tűrtem . Most már betelt a pohár.
  - Kicsim gyere le! Szakította meg anya a gondolat menetemet. Hajj! Morogtam magamba , majd lerohantam az emeletről.:

Mi van  , talán  ég a ház?
- Micsoda beszéd ez kisasszony?

- Így nem beszélhetsz a szüleiddel!
- Tudjátok mit ? Elegem van belőletek!
- Tessék ? Talán lemaradtam valamiről? - Tette le apu az újságot .
- Hát nem érted pontosan erről van szó ! Te egész nap ezt a hülye újságot olvasod , anyu a házasságotok megmentésével foglalkozik miközben elhanyagoltok . Nem beszélve arról, hogy ti mindentől kíméltek!
- Nyugi kicsim, megbeszéljük !- ölelt volna át anyu, ha engedtem volna , azzal mindkét kezét lefejtettem a vállamról . Még mielőtt észbe kaphattak volna fölrohantam a szobámba és bezártam az ajtaját. Mikor mindez meg volt,  megkönnyebülten fújtam ki a levegőt. Szusszantam egy kicsit , majd össze hajigáltam néhány holmit pénztárcát, telefont és egyéb fontos tárgyat. A fogason megragadtam egy kabátot a sok közül és érzelem mentesen másztam ki az ablakon . De akkor eszembe jutott, hogy nem tudok fára mászni vagy is pontosabban lemászni róla. De jó, hogy a szüleim ennyire óvtak, még erre sem vagyok képes! Dühömbe megforgattam a szemeimet és belekapaszkodtam az egyik ágba. Egy darabig csak lógtam a levegőben , majd kicsivel később minden bátorságomat össze szedve másztam le a tölgyfáról. Áúú! Jajdultam fel,mert a fa kérge felhasította a bőrömet. Úh , ha most ezt  anya látná már biztos  rég a kórházba tartanánk. Nevetséges !... Mikor nagy nehezen földet értem még egyszer körülnéztem. Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a szüleim egyenlőre nincsenek a nyomomban , de így legalább könnyebb lesz lelépnem.... A karom vérzett, de én nem álltam meg . Futottam, amíg  csak a lábam bírta . Az utam egy erdőben ért véget , sötét volt és félelmetes. A félelmem kissé elszállt mikor ráismertem a helyre .   Emlékszem, mindig ide bújtam kiskoromba, ha valami bánat lelt. Sajnos ennek is vége szakadt, amikor a szüleim kilesték hova tartok minden áldott nap iskola után. Ettől fogva nem mehettem sehova . A barátaimmal is kizárólag a suliban  találkozhattam , meglógnom se lehetett , hiszen  suli után anya mindig kocsival jött elébem különben is az igazgatóm az egyik gyermekkori barátja volt anyunak . A könnyeim ekkor utat törtek , szívem ólom súlyúvá vált.  A földre rogytam  aminek következtében lecsukódtak pilláim, hogy álom országba repítsenek........